– és ez rendben van
Terapeuta vagyok. De előbb voltam ember.
Sokszor elképzelik az emberek, hogy aki másokat gyógyít, az már régen meggyógyult. Hogy egy kranioszakrális terapeuta olyan valaki, aki a csendben, a mély jelenlétben, a másik testének finomságait hallgatva már túl van mindenen. Hogy a kezek, amelyek gyógyítanak, sosem remegnek.
Nos, szeretném ezt most szétoszlatni.

A seb, amelyről nem szoktunk beszélni
Én is hordozok sebeket. Volt, amikor elakadtam. Volt, amikor nem tudtam, merre menjek. Volt, amikor a saját életemben nem látszott kiút – miközben nap mint nap más emberek életébe próbáltam fényt vinni.
Nem betegség ez. Nem gyengeség. Emberség.
Mindannyian egy családból jövünk. Mindannyian kaptunk mintákat – kimondott és kimondatlan szabályokat, érzelmeket, amelyeket szabad volt mutatni, és olyanokat, amelyeket el kellett rejteni. Ezeket a mintákat nem génjeinkbe írták, hanem a mindennapjainkba. A reggeli csendekbe. A vacsoraasztal melletti feszültségekbe. Abba, ahogyan a szüleink kezelték a konfliktust – vagy nem kezelték.
Nem betegségeket örökölünk. Mintákat örökölünk.
És ezek a minták velünk jönnek felnőttkorba, párkapcsolatba, munkahelyre – és ha szülők vagyunk, tovább is adjuk őket, ha nem dolgozunk rajtuk tudatosan.

A hullámvölgyek, amelyekről nem posztolunk
Az én utam sem volt egyenes. Voltak időszakok, amikor a saját eszköztáramat sem tudtam használni magamon. Amikor tudtam elmagyarázni az önegyüttérzést, de érezni nem tudtam. Amikor pontosan láttam, mi lenne a helyes lépés – és mégsem tudtam megtenni.
Ezek a hullámvölgyek nem azt jelentik, hogy rossz úton jársz. Azt jelentik, hogy élsz.
A fejlődés nem lineáris. Nem olyan, mint egy létra, amelyen lépésről lépésre feljebb jutsz. Inkább olyan, mint a tenger – néha közelebb érsz a parthoz, néha visszahúz a hullám. De ha benne maradsz, ha nem adod fel, valamikor mégis partot érsz.

Soha sem késő
Ha most olvasod ezt, és azt érzed, hogy „nekem már késő” – szeretném megkérni, hogy tedd félre ezt a gondolatot egy pillanatra.
Késő lenne? Mikor? Amíg lélegzel, amíg kapcsolatban vagy valakivel, amíg van egy nap előtted – addig van lehetőség.
Különösen igaz ez, ha szülő vagy. Nem azért, mert tökéletes szülővé kell válnod – hanem mert a gyermekeid nem azt tanulják tőled, amit mondasz nekik. Azt tanulják, amit mutatnak nekik a mindennapjaid. Ahogyan kezeled a frusztrációt. Ahogyan bocsánatot kérsz. Ahogyan viseled a bizonytalanságot.
Amikor te magadon dolgozol, ők is szabadabbak lesznek.

Nem vagy egyedül
Ha most úgy érzed, hogy elakadtál – tudod, hogy ez nem a te hibád. A mintákat nem te választottad. De azt igen, hogy mit kezdesz velük.
Én sem értem el mindent, amit szerettem volna. Még mindig vannak napok, amikor küzdök. Amikor kétkedem. Amikor elfáradok.
De azt tudom: megérte elkezdeni. Megérte folytatni. És ha te is itt tartasz – az elkezdés küszöbén vagy éppen egy nehéz szakasz közepén –, akkor tudnod kell:
Jó helyen jársz. Csak tarts ki.

Ha szeretnél erről többet beszélni, vagy úgy érzed, ideje elkezdeni a saját utadat – keress meg bizalommal.